Csillaghegyi Jézus Szíve Plébánia

Imádkozzunk együtt

Imaszándékok

A közösség által jóváhagyott, közös imádságra szánt kérések.

Mi az istenimádás értelme?

A kérő imánál világos, hogy az imádkozó hívő mit szeretne. A Szentháromság MINDIG teljesíti is azt, de mint létforrás formálhat rajta, tehát a kéréseinket mindig úgy ajándékozza vissza, hogy az maximálisan gyümölcsöző legyen az életünkben. Az istenimádás értelme viszont éppen az, hogy az Úrnál időzve elfogadjuk, ha valamiért változtatva-javítva adományoza vissza azt, amit kértünk. Ha értjük az Istent, akkor ilyenkor nem csalódunk-megsértődünk, hanem alázattal és okosan valljuk: legyen meg a te akaratod / mert nekem is így a legjobb... /.

Elolvasom

Jézus egyedül imádkozik?

Igen, az Úr Jézus MINDIG egyedül imádkozik, ahogy az evangelisták ezt be is mutatják: például, a főpapi imájában, vagy Lázár feltámasztása előtt, vagy amikor a csodálatos kenyérszaporítás után királlyá akarják tenni. Jézus azért imádkozik egyedül, mert az Atyához senki más nem jut el, csakis ő, az eredeti-örök Szentlélekkel való egységük alapján. Azonban, éppen ezért minden egyes hívő imáját - a tiédet is! -belevonja a sajátjába, mert a Szentháromság folyamatos szeretetben közösséget keres velünk! Mivel az Úr Jézus egyedül imádkozik, ezért te soha nem vagy egyedül az imáidban!

Elolvasom

Istenben laksz, ha imádkozol?

Ez bizony valóban így van: az ima Istenben lakozás. Ez azért van így, mert a Szentháromság már előbb lakást vett minden megkeresztelt emberben: közölte-átadta neki az életét, a létvalóságát. Az ima tehát annyit jelent, hogy az Istennel - az ő ajándékaként - már ebben a világban bensőséges kapcsolatban vagyunk. Úgy, ahogy a lakásunkba belépve felszabadultnak érezzük magunkat: itt egészen önmagam lehetek, ez az én szuverén módon alakított élet- és mozgásterem!

Elolvasom

2026. 21. heti imaszándékok

  • Imát kérek: az abortuszpárti törvények megakadályozásáért; önbizalomért; beteg keresztapámért, beteg unokatestvéremért és beteg Andiért; Bertalanért, édesanyjáért, Krisztiért és minden olyan családért, akik az apa lelépése és hűtlensége miatt szenvednek; Donátért és a kapcsolatunkért; az abortusz és a háborúk megszűnéséért, az abortuszpártiak, főleg a "katolikus" abortuszpártiak megtéréséért. 
  • Gyógyulásért
  • Munkahelyi problémákban a szentlélek megerősítéséért
Elolvasom

Életed mélypontjain is Istenhez fordulhatsz?

Amikor kétségbeejtő helyzetben vagyunk, amikor úgy érezzük, összecsaptak a hullámok a fejünk felett, amikor életvitelszerűen zsákutcába jutottunk, akkor is imádkozhatünk. Ahogy a zsoltáros is teszi: a mélységből kiáltok Uram hozzád. Ennek a kiáltásnak a legteljesebb-legintenzívebb realizálódása az Úr Jézus kiáltása a kereszten: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Bármikor bekapcsolódhatsz Jézus kiáltásába, aki imádkozva kiáltott, és az Atya meghallgatta, feltámasztotta őt!

Elolvasom

2026. 19-20. heti imaszándékok

  • Csaba lelki békéjéért, boldogságáért. 
  • Imát kérek: az abortuszpárti törvények megakadályozásáért; önbizalomért; beteg keresztapámért, beteg unokatestvéremért és beteg Andiért; Bertalanért, édesanyjáért, Krisztiért és minden olyan családért, akik az apa lelépése és hűtlensége miatt szenvednek; Donátért és a kapcsolatunkért; az abortusz és a háborúk megszűnéséért, az abortuszpártiak, főleg a "katolikus" abortuszpártiak megtéréséért. 
  • Előttem álló nehéz feladatért
  • Érettségizőkért
Elolvasom

Mi a röpima jelentősége?

Szeretünk imádkozni, de gyakran kevés az időnk. Nem minimalizáljuk az imára fordított időt, de nem ritkán nagyon összesűrűsödnek a halaszthatatlan  teendőink. Ezért a rövid imádság jelentősége az, hogy ilyenkor is az Úrhoz fordíthatjuk a szívünket. S éppen ez a világi teendőink közepette is röviden Istenhez fordulni tudó hitünk az, ami a gyakorlati evilági feladataink megoldása számára nagy segítség: nem vagyunk egyedül, hanem kísér minket az Úr Jézus. Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig! / Mt 28.20 /!

Elolvasom

Az imádság harc is?

Igen, az imádságban meg kell küzdenünk saját magunkkal, mert hangulatilag-érzelmileg gyakran nem esik jól. Fogalmazhatunk úgy, hogy szinte sérüléseket is okoz. A megszokottság, a kedvetlenség, az üresség érzése mind-mind olyan állapotok, amiből az ember menekülni szeretne. Azonban, az imában nem a feldobottságot, az állandó lelkesültséget keressük, hanem magát az Istent! S éppen akkor fedezhetünk fel új szempontokat az Istennel való imakapcsolatunkban, amikor ezeken a nehézségeken túllendülünk, s kitartunk.

Elolvasom

2026. 18. heti imaszándékok

  • Imát kérek: önbizalomért; beteg keresztapámért, beteg unokatestvéremért és beteg Andiért; Bertalanért, édesanyjáért és minden olyan családért, akik az apa lelépése és hűtlensége miatt szenvednek; Donátért és a kapcsolatunkért; az abortusz és a háborúk megszűnéséért, az abortuszpártiak, főleg a "katolikus" abortuszpártiak megtéréséért. 
  • Az érettségiző diákokért.
  • A bizonytalansággal küzdőkért, hogy a Szentlélek világosítsa meg értelmüket a helyes döntés kiválasztásában.
  • Házastársak egységéért
Elolvasom

Segíthet egy tárgy jelenléte az imában?

Van az imának olyan változata, amikor valaki egy képet szemlélve emeli szívét és gondolatait az Istenhez: egy szentkép, egy ikon, egy természeti képződmény, vagy bármely tárgy. Assisi szent Ferenc például két órán keresztül imádta Istent egy pókháló előtt, mert el volt ragadtatva attól a csodálatos látványtól. Tehát, nem a pókhálót / a tárgyat / imádta, hanem annak közvetítésével Isten csodálatos kreativitását. Tehát, ez a hívő imaszemlélet és praxis a teremtett világ megértéséből fakad: végsősoron MINDEN ajándéka, s ezért az érzékelésre utalt megismerésünknek "ugródeszka" lehet a szívünk, a gondolataink, az elcsendesedésünk Istenre irányításához.

Elolvasom